A kőbányai Szent László király templom: oltárok Zsolnay majolika porcelánból. A sörgyáros Dréher Antal által és a téglagyáros Örley Lajos meghalt leányának emlékére felajánlott kerámiaoltárok.

A templom építésére 1890-ben született meg a döntés, amelyet a Kőbányán élő Lechner Ödön, a magyar szecessziós építészet nagymestere tervezett meg eklektikus-szecessziós stílusban, román, gótikus, reneszánsz, barokk, perzsa és magyar népi stílusokat ötvözve. A templom 1894 és 1899 között épült a tervező kivitelezésében így született meg az egységes templom. Tandor Ottó és Mahrenke Vilmos fejezték be a templombelsőt, tiszteletben tartva a Lechner-féle elveket. A külső cserépdíszek és a templom belsejében lévő pirogránit oltárok, szószék és keresztelőkút a Steindl-tanítvány Tandor Ottó műegyetemi tanár tervei alapján készültek el. A belső legdíszesebb, leggazdagabb alkotása a csipkekupolás hangvetőjű szószék, amelyen angyalok és a 4 avangélista apostol látható. A másik lélegzetelállító alkotás a Szent László főoltár, benne a szent lovagkirályt ábrázoló olajfestmény; plasztikai díszítését Marhenke Vilmos készítette. A keleties vonásokat sikerült azért becsempészni a külső és belső megjelenésbe: a bejárat bronz ajtódíszeibe, a helyenként, például a főoltár felett felbukkanó kupolás építményekbe. 

 Felhasznált anyagok:

·        vörös márvány

·        67 variánsú mintázott téglák

·        színes mázas tetőcserepek, épületdíszek

·        Zsolnay-porcelángyárban készült pirogránit belső épületdíszek

   1897. augusztus 17-én szentelték fel a keresztet és 1900. június 27-én (László-nap) az egész templomot. A legszemkápráztatóbb részei az enteriőrnek a Zsolnay majolika oltárok, amelyeket Zsolnay Vilmos épített a szószékkel és egyéb ornamentális-figurális díszekkel együtt. Magyarország és Európa egyetlen temploma, amelyben a templom minden oltára (fő és mellékoltárok) porcelánból készültek. Az öt kerámiaoltár közül kiemelkedik és a legcsodálatosabb, legkülönlegesebb a főoltár, amelynek Szent László királyunkat ábrázoló oltárképe Roskovich Ignác, a kor elismert egyházi festőjének alkotása. A legenda szerint a főoltárt a II. világháború idején a Kőbánya alatt húzódó óriási, több tízkilométeres pincerendszeren keresztül menekítették ki darabokra szedve. A főoltár lenyűgöző díszítése, ornamentikája mellett első látásra formája kicsit olyan, mint egy, a szentélyt teljesen, a „faltól falig” betöltő görögkeleti ikonosztáz: kapui és ablakai is vannak.  Kívül a keleties pompát a vörösmárvány alapanyagok, a színes mázas cserépfedés, a csipkés pirogránit épületdíszek fokozzák. Az üvegfestmények Róth Miksa alkotásai, de ezek a II. világháborús ostromban megsemmisültek a légnyomás miatt (az oroszok szétágyúzták, lebombázták szinte az egész fővárost, mert Hitler parancsba adta megtartását, így Budapest nem lehetett nyílt város), Bráda Tibor iparművész pótolta őket a szerencsésen megmaradt eredeti tervek alapján. A színes üvegablakokon felbukkan a Benczúr Gyula-festmény után Vajk megkeresztelése, az Angyali üdvözlet, Krisztus megkeresztelése, a Napkeleti bölcsek hódolata, Szent László király és a különböző szentek: Szent József, Nepomuki Szent János, Szent Sára, Szent György, Páli Szent Vince, Szent Anna, Alexandriai Szent Katalin. Az ablakokon és az oltárokon kivehetőek a felajánló családok nevei, például az apró üvegmozaikokból készített Szent Antal-oltárt a közelben sörgyárat működtető Dreher Antal és családja ajánlotta fel. Az Árpádházi Szent Margit-oltárnál az is olvasható, hogy „Margit lányunk emlékére” - dr. Örley Lajos ügyvéd, a kőbányai Gőztéglagyár igazgatója és neje, Cserbenka Szidónia adományozta az alkotást a templomnak a 18 éves korában elhunyt leányuk emlékére - az ő vonásait festette Szent Margit arcára Roskovitz Ignác. Gyönyörű, fiatal nő lehetett, akit élete virágában szakított le a halál. Szépséges arca  Szent Margit képében tekint le reánk a festményről… A lakatosmunka Jungfer Gyula és Lepter János, a belső szobrászmunka Oppenheimer Ignác alkotása. A monumentális, nem visszafogott aranyozással díszített orgonát Rieger Ottó tervezte 1899-ben. Róth Miksa alkotásai a bejáratok fölött elhelyezkedő mozaikok: az előcsarnokban a Feltámadt Krisztus mozaikja, a délnyugati oldalsó bejárat fölött Magyarok Nagyasszonya kép látható felirata: Patrona Hungariae, Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. 

   A világháborúban több kár is érte a templomot, amelynek belsejében istállót alakítottak ki az orosz megszállók, a kivételesen magas toronyban (83m) német páncéltörő kilövőállás és géppuskafészek is volt. Megrongálódott a Zsolnay-tető, a kerámiacsipkék, megsemmisültek a tornyok. Az ötvenes években a huszártorony égett le ugyanúgy, mint a Notre Dame, a felújítást végző mesterek valamit égve hagytak. (Tudom, hogy nem tartozik ide, de a Notre Dame apropóján írom ezt: ezektől a franciáktól - komolyan mondom - megáll az eszem: 2019-ben hagyták szinte porig égni a második nemzeti jelképüket, amely a világörökség része is. Így vigyáztak rá: 100 %, hogy emberi mulasztás okozta. Most meg képtelenek voltak megmenteni a Szajnán majdnem Párizsig felúszó szerencsétlen fehér belugát, amely aztán a szakszerűtlen hozzáállásuk miatt elpusztult… Az ő saruk az évekkel ezelőtti, a párizsi Charlie Hebro lapszerkesztőség előtti vérengzés is: a „vicces” szennylap Mohamedet kigúnyoló karikatúrákat jelentetett meg, a "nagy liberális sajtószabadság és szólásszabadság" jegyében. A lap ezzel megalázta és vérig sértette a mohamedánokat, vallásukat, kultúrájukat: szemükben a profétát még csak ábrázolni sem szabad, nemhogy viccet csinálni belőle. A bosszú, a megtorlás nem maradt el. Muszlim „terroristák” vagy egy tucat francia civilt mészároltak le, lőttek agyon a nyílt utcán... De elmondok egy másik hasonló történetet a történelmi múltból: a keresztes háborúk idején, a Szentföld már hanyatlóban volt, a Jeruzsálemi Királyság már nem volt tovább tartható. A mameluk-szeldzsuk-oszmán sereg Szaláh ad-Dín - egyszerűbben Szaladin - szultán vezérletével először Jeruzsálemet kényszerítette térdre, majd a többi keresztény lovagvárat és várost. Utolsónak Akkó városa állt ellen, de nem sokáig (1291). És akkor a keresztesek egy gyalázatos tettet, egy szörnyű hibát követtek el: feleslegesen provokálták az ellenséget: a védők a bástyafalakon a csupasz hátsó felüket mutogatták az ostromló muszlim seregnek, a szemük láttára a Korán lapjaival kitörölték a seggüket, majd becsmérlő szavak kíséretében a Koránt lepisálták s azt az ostromlók közé vetették. A bosszú, a megtorlás nem sokáig váratott magára: a város elesett, a szaracénok végeztek a templomos helyőrséggel, majd a városba beözönölve kegyetlenül lemészárolták a város szinte teljes lakosságát. A nőket megerőszakolták, majd a gyerekekkel együtt eladták rabszolgának… 25 ezer keresztény szörnyű sorsa teljesedett be akkor…) 

   A 80-as években kezdődött egy óriási, végeláthatatlannak tűnő rekonstrukció; 20-25 évig állványerdőben állt a templom. (Kádárék a végére hagyták a templomokat és nem nagyon igyekeztek a helyreállításukkal…). Végül 2001-ben fejeződött be a felújítása. Ma nemzetközileg védett épület besorolást kapott, s szerepel az UNESCO világörökségi várományos listáján, a „Lechner Ödön független premodern építészete” részeként.