SZERETET-BOLT a Körúton
Z. úr – egyszerűen nevezzük így – hétfőn reggel, pontosan nyolc órakor megnyitotta szeretet-boltját Pesten, a Nagykörúton. A bejárat feletti homlokzatra kitett cégértáblán csak ennyi állt: SZERETET-BOLT.
Z. úr
nyolc órakor a NYITVA táblát kifelé fordította és csak ült és várt türelmesen. Z. úr jól ismerte az embereket. Az volt a
tapasztalata, hogy a pesti emberek közönyösek, szomorúak, és jártukban-keltükben
lógatják az orrukat. Éppen ezért határozta el, hogy egy ilyen boltot nyit,
látva, hogy szeretetből milyen kevés szorult beléjük és hogy ebből a humánus, különleges
árucikkből mily nagy hiányban szenvednek.
Z. úr dél felé már egy kicsit aggódott. Hogy
lesz ebből adásvétel, hogy lesz ebből ’biznisz’? Így hogy fogja eladni azt a
rengeteg felhalmozott, benne felgyülemlett, túláradó szeretetet, amely arra várt,
hogy odaajándékozhassa. Bárkinek.
És akkor nyílt az ajtó, az ajtó felett
megszólalt az icinyke-picinyke csengő csilingelő hangja és a boltba egy
középkorú nő lépett be.
–
Jó napot – köszönt félszegen.
‒
Jó napot hölgyem… Miben segíthetek?
‒
Én csak… én csak…
‒
Mondja bátran – noszogatta Z. úr – mit szeretne?
‒
Én csak… Boldog szeretnék lenni.
‒
Jöjjön közelebb, kérem…
A
nő kilépett a fénybe. Z. úr a nő arcára pillantva kissé visszahőkölt, és egy
halk, alig hallható „jaj” sóhajjal a megdöbbenését fejezte ki: mert hogy a nő arcának
egyik oldalán egy vörös daganat, a másik oldalon, a szeme körül kékes vörös
véraláfutás éktelenkedett…
‒
Jöjjön ide a pulthoz, kérem… No, csak bátran…
Z.
úr most a nő szemébe nézett. Tiszta, de szomorú tekintet. Aurájában a Szeretet
láthatatlan fénye mint szemet kápráztató dicsfény ragyogott. A háttérben a férj
csak egy képlékeny, homályos fekete foltként látszott.
‒
Tud segíteni? – kérdezte a nő bátortalanul, de inkább a kétségbeesés szólt
belőle.
‒
Ó, hogyne asszonyom. Szívesen segítek. Boltomban Boldogságot is árulok a
Szeretet mellett. A Boldogság is nagyon fontos… Dekára és kilóra tudok adni
belőlük és korlátlanul, bármennyit…
‒
Kérem, akkor adjon tíz dekát belőle…
‒
Tíz dekát?.. – kerekedett el Z úr szeme a meglepetéstől, bár erre számított. –
Csak tíz dekát? Tíz deka az semmi… Én a maga helyében… nos… legalább egy kilót
vennék…
‒
Jó, akkor legyen egy kiló. Köszönöm szépen – mondta a nő remegő hangon és elsírta
magát.
Z.
úr vigasztalni próbálta.
‒
Tudja mit? Én magának száz kilónyit adok, mert úgy látom, magára fér.
‒
Száz kilót? Annyit el sem bírok. – szörnyülködött a nő, kissé aggódva.
‒
Á, ne féljen, majd meglátja, meg se kottyan, ha kézbe veszi… a dolgokat. Nem a
súly számít, az csak névleges… A súlyát most meg sem fogja érezni, csak ha
kibontotta a csomagot, és ha majd eldönti, hogy hogyan fog sáfárkodni vele. És
a száz kilóhoz adom még azt a bizonyos tíz dekát, mert lehet, hogy pont az a
kis löket kell hozzá, hogy tudja, hogy majd otthon mit kell tennie és meg tudja
hozni a helyes döntést…
‒
Köszönöm, köszönöm ‒ hálálkodott a nő ‒ és mindez mennyibe kerül? – kérdezte az
asszony fátyolos könnyein át.
‒
Ingyen adom. Nem kerül semmibe. Mint ahogy maga a boldogság sem kerül semmibe.
Szokták mondani, hogy a boldogságnak, mint mindennek ára van… De nem nálam. A boldogság
csak egy szó. Egy frázis, egy üres szó, mint bármelyik másik. Rajtunk múlik,
hogy hogyan, miképpen töltjük meg tartalommal, szeretettel, odafigyeléssel –
okosan.
Az asszony felszabadult mosollyal távozott
az üzletből, mint akit kicseréltek. Amikor kifele menet újra nyílt az ajtó, és
újra megszólalt az icinyke-picinyke csilingelő csengő, az most oly szelíden,
szívet melengetően szólt, mintha egy, a mennyek felhőin ücsörgő angyal
csengettyűzött volna…
Z. úr SZERETET-BOLT-jának hamar híre ment a városban. A következő napokban szinte állandóan szólt a kis csengő az ajtó fölött, az emberek egymás kezébe adták a kilincset. Z. úr különleges áruját úgy vitték, mint a cukrot… Egyszer csak Z. úr azt vette észre, hogy a raktáron lévő összes Szeretet és összes Boldogság elfogyott.. Mindenét odaadta, odaajándékozta az embereknek, és az emberek ezt a rengeteg szeretetet és boldogságot most már magukban hordozták. Z. úr elégedetten zárta be az üzletét. A millió tonnányi Szeretet és a millió tonna Boldogság mind elkelt. Az utolsó morzsáig, az utolsó dekáig…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése