"A természetnek tövises vadvirága vagyok én": Petőfi 200. Petőfi vándorbotja, fokosa, kocsonyatálja, gondolkodószéke, századosi kardja és Szendrey Júlia jeggyűrűje: a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású kiállítása lánglelkű költőnkről

Petőfi a kedvenc költőm. A második Arany János, a harmadik az összes többi. Az Országgyűlés 2020 decemberében határozatban döntött arról, hogy a 2022–2023-as évet Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja a költő születésének (1823. január 1.) kétszázadik évfordulója alkalmából. Az ünnepségsorozathoz természetesen számos fővárosi, vidéki, sőt határon túli múzeum is csatlakozott, változatos és színes programokat, kiállításokat kínálva a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az egyik ilyen program a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb, nívós kiállítása Költő lenni vagy nem lenni címmel. A tárlat szakítva a hagyományokkal nem a kultikus, mindenki által ismert életrajzra épül, hanem olyan motívumokat is megjelenít, amelyek Petőfi műveiben kiemelt helyet foglalnak el. A kiállításon koszorús nagy költőnk mellett megjelennek a kortársak, a pályatársak és a sorstársak. No és persze a feleség, Petőfi kedvese, mindene Szendrey Júlia. Júlia egyszerre volt a "feleségek felesége", és saját és a nemzet gyászát eláruló bukott és megvetett nő. Egyszerre volt a költő fiát elhanyagoló rossz anya, és második férjétől született három gyermekét példásan nevelő, gondos asszony. 

Petőfi Sándor életének egyik legmeghatározóbb momentuma, amikor 1846 augusztusában egy erdélyi körútra utazott, amelynek végcélja Kolozsvár volt. A hosszú út egyik megállója Nagykároly volt, ahol először megpillantotta Szendrey Júliát. Innentől kezdve szerelmükben gyorsan történtek az események: Júlia 17 éves volt amikor megismerkedtek, 18 évesen lett feleség, 19 évesen anya és 20 évesen özvegy. Bár kapcsolatuk számos nehézségen ment keresztül, és szerelmük tragikus véget ért, Júlia mégis élete végéig őrizte a költő emlékét.