Dsida Jenő: Hideg téli est
Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.
Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.
Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.
S míg csillagok kezdenek
pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?
Kosztolányi Dezső: Téli alkony
Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Beszélget a kályhánál a
család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.
A hazatérő félve, csöndesen
lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.
S az ónszin égből, a halk
éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.
Reviczky Gyula: Télen
Hópelyhek szállnak,
szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak.
Lágy szemfedője hólepel,
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.
Ha zúg a szél, havat söpörve,
Megtérnek csöndes házi körbe,
Feledni szélvészt, zúzmarát.
Ha künn a vihar egyre jobban
Tombol, megfér egy kis sarokban
Az ellenség s a jóbarát.
Óh, mindig igy van e
világba’!
Kiket baj ér vagy sors csapása,
Együtt busúlnak rendesen.
Boldog, kinek van púha fészke,
Ki, ha bu gond szállott fejére,
Egy kis sarokba’ megpihen.
Vöröss Lajos: A Tél
Borzad most a’ kemény Télnek
hideg volta.
Láttatik mindennek egészen megholta,
Mormol, és zugg a’ szél keménységeivel,
Fagylaltató mód jár jó fergetegivel;
A’ kies génylő nap, elveszté erejét,
Havas fellegekbe öltözteté fejét,
Nem zengedez a’ sik mezző a’ nyáj szóval,
Hanem sípol a’ szél mérge hideg hóval.
Nem ád hármos hangot madár hangitsálás
A’ zőld ligetekben nints kedves sétálás.
Az egész Természet meghaltnak láttatik
Minden, mely vidám volt, busan találtatik.
Erről emlékezhetz ember életedre,
Melyet meg gondolván, jól vehet’ eszedre,
Hogy miket az idők foljásiban látol,
Oljakat éltedben, mind fel találhatol.
Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.
Salamon Ernő: Tél
Halott tél ringat januárt, a
tél megint csak megtalált,
üres gyomrunk ma sem zabált.
Kezünk fejszét nem foghatott,
se tollal nem dolgozhatott,
se meleg kesztyűt nem kapott.
Lábunkon rongyos a cipő,
fagyot ujjak ideje jő,
esős időre fagy idő.
Mindegy: ősz lenget lombokat,
vagy nyár méla kolompokat,
nekünk nem hord csak gondokat.
Csönd üli meg a kerteket,
valaki… messze… nevetett.
Itten? Csak őrült lehetett.
1933.
Sárosi Gyula: Télen
Szebb virágit átaladta
Az utósó éjszakán
Nyár az ősznek, ősz a télnek,
És ezen rideg kevélynek
Megfagyának ablakán.
Kün fehér az útca tére,
Ben kemence ünnepel:
Kün diderg az ifjú vére,
Ben a szánazók neszére
Fel-fel ébred e kebel:
Mert amott az én királyném,
Messze leng az új fagyon; —
Óh leány, kit úgy imádtam,
Nyár volt egykor én irántam,
S most szivedben tél vagyon!
Tisza Domokos: A tél királya
Északi szél paripája
A pusztákon nyargal végig;
Végéjszaktól indulván el
Meg sem is áll végső délig.
Hólapályon visz az útja,
Egyenes, de néha görbe,
És mindegyik fordulásnál
Fagyos havat szór a körme.
Földig ér le hosszu farka,
Dombbá söpri lent a havat,
Fent repülő sörényébe
Kánya, varju belé akad.
Fut, és rajta ül nyergetlen
Hátán a tél zord királya,
Csapzott jégcsap a szakálla,
Éjszaki fény koronája.
Hangos sípot tart markában,
S mikor hegybe, házba útja
Megakad, – kél bősz haragra,
S mérgit a nagy sípba fújja.
Mire ádáz paripája
Általszöki akadályát,
És gyors lábbal fölkeresi
A puszták vad szabadságát.
Nagy-Karácson éjfélében
Imádsággal fenn virrasztok,
Inam reszket akaratlan,
Minden fogam összevacog.
Tán hideg lel? kérdik tőlem,
Mert nem látják, mert nem hallják
Ablak mellett elsuhanni
Gyors lován a tél királyát.
Gulyás Pál: Induló hó
Bezárta lelkem templomát
a fákat altató homály
és most nem zeng belőle dallam.
Az ablak csillogó szemén
derengő naplementi fény
némán tükrözteti nyugalmam.
Odakint most olvad a hó,
a szép fehér hótakaró
odakint most csöndesen olvad.
Az ég hatalma nem ragyog
s az induló hódarabok
mint lassu csigák bandukolnak.
Szamolányi Gyula: Téli rege
Hamvadó tűz mellett ülök a
szobában,
Álmodásra hívó csöndes félhomály van.
Fejemet lehajtva, álmodozni vágyom…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Azt a fényt, amely ott
sugárzott szemében,
Azt a melegséget még mostan is érzem.
Óh, pedig azóta fázom, egyre fázom…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Mosolya: imádság, nevetése:
balzsam,
Ahogy kezem fogta, száz gyönyör volt abban,
S füldöntuli üdvök kéje a kis szájon…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Maga volt a szépség, maga
volt a jóság,
Teste liliomból, a lelkében rózsák.
Angyali valóság… mesebeli álom…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Óh, hogy a mesének vége
szokott lenni!
Óh, hogy az álomból föl is kell ébredni!
Angyalt szárnya készti: égbe visszaszálljon…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Virág se volt, mikor
koporsóba tették,
De virág közt sem lett volna ékesebb még;
Hiszen mind rászórtam szép reményem, álmom…
Volt egyszer egy asszony ezen a világon.
Hull sűrű pehelyben künn a
hó, csak húll, húlll…
Sose megyünk már ki a télbül, a búbul!
Sose lesz fény többé, se több dal az ágon…
Volt egyszer egy asszony ezen e világon.
Samarjay Károly: Téli csillagesés
Lassan csörögve hulltak el
A sárga levelek,
A fák nagyot ásítva fel
Az égre néztenek.
Az égnek lenge csillaga
Szerette a tavaszt,
De látta az elpusztulást,
S busongva nézte azt.
Szerette a nyár lombjait,
A zöldes berkeket;
Mind elhalának mostan ők,
S a csillag könyezett.
Könye magasról hulla le,
Elhagyván az eget,
S mert fájdalom szülöttje volt,
Hulltában megjegedt.
És hóalakban szálla le
A fák tetőire,
Ágakra fagyva, mint jegec,
Csapokban csünge le.
Hó ült a hosszú ágakon,
Köd volt a völgyeken,
Varjak röpültek a mezőn
Károgva, éhesen.
A csillag téli éjeken
Zöld falevél helyett
Tündöklő jégcsapokra lát,
S búvában megrepedt.
Eltűnt az égnek táv ürén
A menny és föld között,
Magasban fénylő társai
Látták kihúnyni őt.
Kányádi Sándor: Betemet a nagy hó
Betemet a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
mindent, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint
a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Tóthárpád Ferenc: Téli csend
Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.
Hó-puha
réten
Roppan az ág,
büszke agancson
Fagy muzsikál.
Szökken a
szarvas,
s szétveti az
ég peremén a
csillagokat.
Osvát Erzsébet: Az égi pék
Szitálni kezd
az égi pék,
és hullanak a hópihék.
Óriási
szitán át
száll a pehelymilliárd.
Milliárdnyi
hópehely.
Az égi pék habot ver.
Habos havon
cinkenyom.
Cinke szökdel a havon.
Fekete pont,
fehér pont.
Varjú károg: fázom, fázom!
Csukás István: Hideg szél fúj
Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
úgysem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre;
seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
el is mehetne, ha tudna,
vele bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
hóembernek!
Weöres Sándor: Száncsengő
Éj-mélyből fölzengő
- Csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.
Földobban
két nagy ló
- Kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop -
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló
hangerdő
- Csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.
József Attila: TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése