A növény- és virágcsodák kertje: a Nemzeti Botanikus Kert, azaz a Vácrátóti Arborétum, az élő növények leggazdagabb magyarországi gyűjteménye

A Nemzeti Botanikus Kert azaz a Vácrátóti Arborétum Vácrátóton található botanikus kert, az élő növények leggazdagabb magyarországi gyűjteménye. A 27 hektáros kertben közel 13 000 növényfajt, illetve -fajtát mutatnak be.

   A kert nagy részét elfoglaló 3300 cserjét, fafajt valamint fajtát mutatja be a dendrológiai gyűjtemény. Kiemelkedő értéke a kelet-ázsiai fajok mellett a juhar-, bangita-, madárbirs-, hárs- és kőrisfajok nagy száma.

   Az évelő- és sziklakerti gyűjtemény közel 3000 fajt és fajtát ölel fel. A sziklai növényeken kívül számos pusztai, erdei, ritka havasi növény és kistermetű hagymás virág is megtalálható benne.

   A rendszertani gyűjtemény 90 növénycsalád közel 2500 faját rokonsági és evolúciós szempontok alapján mutatja be. A geometrikus elrendezésű kertrészt gyógy- és fűszernövény bemutató, valamint parasztkerti virágok ágyása is gazdagítja.

   Az üvegházi gyűjtemény közel 3000 fajt és fajtát számlál. A gyűjtemény törzsanyagát a kaktuszok és egyéb pozsgások, az orchideák és broméliák, a pálmák, valamint trópusi haszon- és dísznövények alkotják. 

   A botanikus kert a vácrátóti kastélyparkból alakult ki. Géczy István referendárius, Vácrátót akkori birtokosa a 18. század végén és a 19. század első harmadában épült magyarországi angolkertek (Tata, Kismarton, Alcsút, a közeli Fót) mintájára telepíttette. A kertről az első írásos adat 1827-ben kelt. A rátóti birtokot 1871-ben Vigyázó Sándor gróf vásárolta meg. Ő az akkoriban Alcsúton dolgozó Jámbor Vilmos ismert kertépítészt bízta meg a felújítás megtervezésével. A természetet utánzó tájképi kertet dendrológiai parkká, gyűjteményes kertté varázsolták, beleszőve a szentimentális stíluskorszak motívumait. Az üvegházi gyűjteményt az 1880-as években az országos kertészeti kiállításokon több oklevéllel ismerték el. 

   A második világháború alatt és különösen utána sokat károsodott a közben gazdátlanná vált kert. 1946 májusában az Országos Természettudományi Múzeum kapta meg, hogy benne botanikus kertet és növénykísérleti állomást létesítsen. A mai botanikus kert alapjait Pénzes Antal, a természet nagy mecénása rakta le. Nagyarányú szaporításba kezdtek a több évtizede pusztuló növényzet pótlására. 1954-ben, nemzetközi magcserével kezdték szaporítani a fákat és cserjéket. A fejlődő botanikus kertet szaporítóanyaggal, csemetékkel segítették a hazai társintézmények, arborétumok, faiskolák is. 

   A kert 2010-ben indította el az 5 éves Life+, vagyis a vadon élő növények génbanki megőrzéséért programot az Európai Unió és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. A Pannon Magbank keretében a magminták bázis és aktív tárolás keretében kerülnek megőrzésre Tápiószelén, Vácrátóton és az Aggteleki Nemzeti Park területén lévő Esztramos-hegy bányaüregében. 

   Micával azért látogattunk el az arborétumba, mert hírét vettük az egzotikus indiai lótuszvirág, valamint a misztikus golgotavirág idei virágzásának és feltétlenül meg akartuk nézni őket, mert még nem láttunk ilyet. Emellett nem várt meglepetésként ért bennünket az addig még szintén nem látott és nem ismert pompázatos kínai kreppmirtusz csodás látványa és a ragadozó, húsevő vagyis a rovarfogó, rovaremésztő növényekkel való személyes „találkozás”. Persze, mellettük még ezernyi virág- és növénycsoda várt ránk.

 

Pénzes Antal (1895 – 1984) középiskolai tanár, botanikus és ökológus, a XX. századi magyar botanika egyik kiemelkedő, ám méltatlanul elfelejtett egyénisége volt. A magyar föld és a Balkán éles szemű kutatója, az ismeretterjesztés mestere, egyúttal a hazai természetvédelem egyik úttörője volt. 

  A 20-as évektől kezdve számos élvezetes stílusú népszerűsítő cikket írt a virágos növényekről. Nagy értéket képviselnek Budapest behurcolt (adventív) növényeivel foglalkozó dolgozatai is. 1942-ben jelent meg Budapest élővilága című könyve, amelyben tudományos igénnyel, de népszerűsítő formában elsőként mert vállalkozni a gazdag és igen sok tájelemből álló főváros és környéke életközösségeinek bemutatására. Művében magával ragadóan hívta fel a figyelmet a környék élővilágát veszélyeztető folyamatokra. Javaslatot tett tizenkét, különösen gazdag flórájú és faunájú terület természetvédelmi oltalmára – a sorban az első helyen a Sas-hegy állt. (Merzse-mocsár, Háros-sziget, Róka-hegy, budai Mocsáros, Soroksári Arborétum, Margit-sziget. Mind a hét helyszínt bemutattam már).