A székelyek története
Hol volt, hol nem
volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy nagy székely falu.
Mádéfalva volt a neve. Egy hideg téli hajnalon ágyúszóra ébredtek az emberek. Mária
Terézia leágyúztatta az egész falut. Volt ott sírás, jajgatás. Futott ki merre
látott. Sokan a közeli fagyos, jeges tóba fulladtak. Aki meg nem holt, s el
tudott futni, elfutott az erdőbe, onnat elvándoroltak Bukovinába. Keserves tél
volt. Öt magyar falu lett belőlük, Hadik András, a bécsi udvar magyar generálisa
segedelmével. Az öt magyar falu az Isten öt ujja volt; Hadikfalva, Andrásfalva,
Istensegíts, Fogadjisten és Józseffalva. Dolgozgattak s közben elszaporodtak.
Idegen földön, de gyökeret eresztettek. Viseletüket megtartották, s
anyanyelvüket, hitüket es megőrizték. Emiatt sokat szenvedtek. Magyarul nem
tanulhattak, csak nagy titokban. Így édegéltek, amíg el nem jött a második
világháború. Összeültek az ország nagy emberei, s elhatározták, a székelyeket Bukovinábúl
haza kell hozni Magyarországba. Hej, istenem, micsoda öröm volt! Menjünk haza!
Csak az idősebb, tapasztalt emberek nem örvendtek. Itt hagyni a szülőföldet?
Idegenbe menni? Mire s hova? Újrakezdeni az életet? Elhagyni szép, galambdúcos
faházakat? Megint vándorolni? De ha egy jött, akkor mindenkinek jönni kellett.
Így indultak útra. Kétheti hányódás után megérkeztek a Bácskába. Egyenes vidék
volt, szerbek lakta terület. De a nyugtalanság mindenki szívében ott bujkált.
,,Ez a föld nem a miénk'' – mondogatták az emberek. Pedig hányszor mondták, itt
élnetek és halnotok kell. Elhitték. Sok falu lett belőlük. Dolgozgattak,
építettek, tervezgettek. De nem sokáig. Rövid három esztendő után egy vasárnap
délután kidobolták, egy órán belül mindenki hagyja el a falut. Hamarjában
összepakoltak, vitték, amit lehetett. A szekérre sátrat csináltak, a szekér
derekába a tulipános ládát, abba belétették, amit tudtak. Főleg az ősi kincsét,
amit a szülőföldről hoztak, belepakolták. A tarisznyába tettek egy kicsike
ennivalót, s útnak indultak. Minden ott maradt. Októberben hova, merre egy
csomó gyermekkel? Egyik útközben született, a másik öreg meghalt, s az éIet így
ment tovább. Így értek sokan Zalába. Tavaszig meghúzták magukat. Sokan a
gazdáknál dolgoztak, hogy enni kapjanak. A férfiak katonák voltak, s aki itthon
volt, bunkert ásni járt. Tavasszal eltelepítették Tolna megyébe a többségüket, jelenleg
is itt vannak. Németlakta terület volt. Kitelepítették őket, de volt, aki ott
maradt. Így élni, dolgozni, újrakezdeni az életet. Ennyi vándorlás, csalódás
után. Na, de megbarátkoztak a sorsukkal. Nem vetik egymás szemére azt, hogy te
miért jöttél ide. Összeházasodtak. Nagyon jól vannak. Építkeznek, s szép házaik
vannak. Kacsalábon forgó paloták. Élnek boldogan, amíg meg nem halnak. Itt a
vége. Ez tiszta igaz volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése