Otthon, Felvidéken: ahol Az ember tragédiája született; Madách Imre kastélyában, Alsósztregován. Gácsfalu középkori freskós temploma, a Szent György tiszteletére szentelt templom

Szent György származása

Egyike a leghíresebb katonaszenteknek. Szent György a régi források szerint a római hadsereg magas rangú tisztje Kappadókiából (Törökország keleti része) származott. Kr. után 303-ban mártírhalált szenvedett Diocletianus császár idejében. Amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és ellene fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, kivégezték. Már az 5. században Szent György a keresztény bátorság jelképét testesítette meg. Tiszteletére számtalan templomot építettek az ókorban. „Vasszentnek” nevezik, mivel oly sok kínt szenvedett el. Szent György életéről sok legenda született. A legismertebb közülük, mely egy sárkánnyal vívott harcról szól, csupán a 11-12. században keletkezett, főleg a keresztes lovagok körében volt népszerű, egészen a 19. századig. Ezért Sárkányölő Szent György elnevezés is nagyon gyakori.

Sárkányölő Szent György legendája

Líbiában, Silena nevű városának kapui előtt egy tóban egy rettenetes sárkány élt. Ha éhes volt, egészen a városfalig hatolt, és mérgező leheletével úgy megrontotta a levegőt, hogy sokan belehaltak. A lakók úgy döntöttek, hogy minden nap két bárányt tesznek a tó mellé, hogy e csapást megszűntessék. Amikor alig volt már bárány a környéken, azon tanakodtak, hogyan lakassák jól a szörnyeteget. Végül megegyeztek abban, hogy minden nap egy bárányt és egy embert áldoznak föl. Sorsot húzva döntik majd el, hogy férfi vagy nő, szegény vagy gazdag legyen-e az áldozat. Egyik nap a király lányára került a sor. A király keservében kegyelemért esedezett a népéhez. Aranyat, ezüstöt, fele királyságát ígérte, ha megkímélik lányát. Erre mérgesen így szólt a nép a királyhoz: „Oly sok gyermekeinket veszítettük el, te pedig megtartanád lányodat?” Még azzal is fenyegetőztek, hogy megostromolják a várat, és erőszakkal viszik el a királylányt. Amikor a király észrevette, hogy népe komolyan beszél, nyolc nap haladékot kért, hogy lányától búcsút vehessen. Ez a kívánsága teljesülhetett.

   A nyolcadik nap reggelén összegyűltek a városlakók, és a lány átadását követelték. A királylány sírva elköszönt szüleitől, és királyi öltözetben, egyedül ment el a tóhoz. Ott leült egy kőre, sírva, keseregve várta a sárkány érkezését. Éppen arra lovagolt Szent György, és meghallotta a kesergést, leszállt a lóról, odament a lányhoz és megkérdezte, miért búslakodik. A lány így felelt: „Nemes lovag, menekülj erről az átkozott helyről, különben velem halsz, mert mindjárt jön a sárkány, hogy megegyen!” Azonban György így válaszolt: „Bízzál bennem, és én Isten nevében megsegítelek.”

   Miközben még egymással beszélgettek, sziszegve előkúszott a sárkány a vízből. György ekkor fölpattant a lovára, keresztet vetett, és bátran vágtatott a szörnyeteg felé. Lándzsájával úgy megsebesítette a sárkányt, hogy az földre hullott. A királylányhoz pedig így szólt: „Vesd le övedet és kösd az állat nyakára. Szelíd kutya módjára fog követni téged.” Amikor a város lakói meglátták a szüzet és a sárkányt, rémületükben felkiáltottak és menekülni akartak. Azonban György ezt mondta: „Ne féljetek, mert Jézus Krisztus küldött engem hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket a sárkánytól. Ezért higgyetek Istenben és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm a szörnyeteget.” Erre megkeresztelkedett a király, a lánya és az egész népe. Négy pár ökör kellett a sárkány tetemének elvontatásához. A király pedig arannyal és ezüsttel halmozta el Györgyöt, aki azonban mindent szétosztott a szegények között. Még egy ideig a városban maradt, prédikált, megkeresztelte az embereket és jótetteket hajtott végre. Végül a lakók minden kérésének ellenére tovább akart lovagolni. De előtte még átölelte királyt, sok jó tanáccsal látta el, és továbbállt, hogy segíthessen a szegényeken, az elnyomottakon, és hogy hirdesse a kereszténységet.

   Szent Györgyöt általában lovon, piros kereszttel egy fehér zászlón, pajzzsal és lándzsával, a sárkányt ölve ábrázolják. A bajban segítő 14 szentek (segítőszent) közé tartozik, átkok, nehéz helyzetek, lelki vívódások, háborús veszélyek és szerencsétlenségek esetén könyörögnek hozzá. Számos lovagi rend, ország, város, valamint a cserkészek, parasztok, lovak és háziállatok védőszentje. A művészek, pintérek, puskaművesek, lovaglók, nyergesek, katonák és fegyverkovácsok is mint segítőjüket tisztelik Szent Györgyöt. A parasztok gazdag hagyományokkal rendelkeznek Szent György ünnepével kapcsolatban: Szent György-lovaglás és a lovak megáldása. (Szent György napján az év április 24. napján ünnepeljük).

   Sárkányölő Szent György története - bár korábban többször is apokriffé nyilvánították - végleg kanonizált formájában csak a 12. század folyamán vált közismertté. Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet is (1348). A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a 20. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.

Szent György-kultusz Magyarországon

A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a magyar Szent Korona, Szent István koronájának alsó, ún. bizánci részén az ő képe látható. I. István királyunk a bolgárok elleni hadjáratából is Szent György ereklyéivel tért haza, és a szent a középkorban virágzó nagy magyarországi népszerűségét tanúsítja, hogy számos monostor és templom választotta patrónusául (templomok névadója, képe az oltárok festményein). A hazai Szent György-kultusz virágzására jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, a bajtársias érzület ápolása, szegények megsegítése, a nők, az elesettek védelmezése, továbbá a királyhűség és a haza védelme volt a kötelessége. A rendnek ötven tagja volt, "aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek". A lovagi közösséget Zsigmond király új szabályzattal, Sárkányrend néven fejlesztette tovább (1408). A középkori főnemesség eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a Báthoryiak is a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a 13. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi. A 16-17. században a szent kultusza Magyarországon a törökök elleni küzdelemmel kapcsolódott össze, az egyik legnépszerűbb védőszent volt az országban. Legendakörét Magyarországon az emberek ma is jól ismerik, a néphitben és népszokásokban betöltött szerepe még ma is jelentős.

   A magyar néphagyományban Szent György napjához számos szokás kapcsolódik. Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely főként a tehénre, ill. a tejre irányul, ezért védekezésül kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyfüvekkel vagy ezek főzetével). Sok helyen e napon állították az új köcsögfát is. Szent György napján érdemes földbe rejtett kincset keresni. A múlt századokban, országos hiedelem szerint, ha György nap előtt fogott gyíkkal megkenegetik a gyerekek torkát, megmenekülhetnek a főleg őket sújtó torokgyíktól. Sok helyen a szőlősgazdák azért fogadták védőszentjükké, hogy a jég elkerülje a szőlőhegyet. A hegyközség a jó termés érdekében misét is mondatott. A szőlőket és a vetéseket ez alkalommal áldotta meg a pap. A fiúgyerekekre azonban ekkor rájárt a rúd: a közösség tulajdonát képező megyeköveknél (a parcellák sarkainál álló határjelek, mezsgyekövek) az ünneplő társasággal tartó gyanútlan fiatal fiúkat lefogták, és mogyoróvesszővel jól elverték őket, hogy öregkorukban is emlékezzenek a helyre, ahol megcsapkodták őket… Mára, szerencsére, kihalt ez a népszokás, legfeljebb csak imitált változata maradt meg. (Ez hasonlatos arra a középkori szokásra, amikor a fiatal vitézeket lovaggá ütötték és miután elmondták az esküjüket, a ceremóniamester jól arcul ütötte a gyanútlan lovagjelöltet, úgy hogy még az orra vére is eleredt, mondván, azért, hogy esküjét és fogadalmát soha el ne felejtse…)